Másodosztály

Bundesliga 2 összefoglaló

A harmadik bejegyzés, a német második vonalból.

2017. október 04. - pacheko11

926px-2_bundesliga_logo_svg.png

Tovább pörgetjük a bajnokságokat, most épp germánia nagyjai kerülnek terítékre.

DÜSSLEDORF - DUISBURG 3-1
Gól: Rouwen Hennings 2', Jean Zimmer (6'), Benito Raman 55', ill. Moritz Stoppelkamp 57'

  Nagyon jól szállt be a meccs a Fortuna, 6 perc alatt már 2-0-ra húztak el, az egyébként egyáltalán nem rosszul futballozó Duisburg mellett. Wolf kapus összehozott ugyan egy tizenegyest, amikor a fejjel labdát megtoló Onuegbu-t letarolta, de azonnal javította is hibáját. Stoppelkamp jobb oldalra lőtt büntetőjét egy nagy gyújtózkodással kitolta. A Düsseldorf így megtartva jó formáját maradt listavezető, a Duisburg pedig tovább küzd az osztályban való bentmaradásért, amit egyelőre csak jobb gólkülönbségének köszönhet.

A mérkőzés legjobbja: Raphael Wolf.

 

BRAUNSCHWEIG - ST. PAULI 0-2
Gól: Christopher Buchtmann 76', Enver Sahin 80'

  Batman nélkül Robinnak kell előlépnie. Robin Himmelmann fogta meg először Hernandez tizenegyesét majd pedig az ismétlést is hatalam bravúrral. A mezőnybeny nagyságrendileg kiegyenlített játék folyt a második félidő végéig. Ott először Buchtmann lőtt egy gólt a szélről behúzva majd egy kísértetiesen hasonló módon talált be Sahin is.

Kicker osztályzatok:
Fejzic (4) - Baffo (4) - Valsvik (5) - Kijewski (4) - Hochscheidt (3) - Samson (4) - Moll (3,5) - Reichel - Hernandez (4) -Abdullahi (5) - Kumbela (5)

Himmelmann (1) - Zander (3) - L. Sobiech (3) - Avevor (4) - Buballa (3) - Nehrig (3,5) - Neudecker (4) - Sobota (4) - Cenk Sahin (2,5) - Dudziak (4) - Allagui (5)    

A mérkőzés legjobbja: Robin Himmelmann.

 

HEIDENHEIM - DRESDEN 0-2
Gól: Niklas Kreuzer 26', Peniel Mlapa 53'

   Ha mondjuk meglehetne duplázni az adott fordulóban szerzett pontokat azzal, hogy szemkáprásztató gólokat lő az adott csapat, akkor most nem 3 hanem 6 pontot hozott volna el a hazaiaktól a Dresden. Az első gólnál Kreuzer varta be a labdát a felső léc segítségével egy szabadrúgás után az első félidő közepén. De hogy a másodikban is jól szórakozzanak arról Mlapa tett aki jó 25 méterről tűzte rá és lett a lövéssel 2-0.

Kicker osztályzatok:
Eicher (4) - Philp (4) - Beermann (3) - K. Kraus (3) - Feick (3) - Griesbeck (3,5) - Titsch-Rivero (4) - Halloran (4) - Schnatterer (4) - Glatzel (4,5) - Dovedan (3)

Schwäbe (3) - Kreuzer (2,5) - J. Müller (3) - Ballas (3) - Seguin (3,5) - Konrad (3,5) - Mar. Hartmann (3) - Hauptmann (3 - Berko (3,5) - Duljevic (2) - Mlapa (3)

A mérkőzés legjobbja: Niklas Kreuzer.

 

SANDHAUSEN - REGENSBURG 2-0
Gól: Lucas Höler 67', 84'

  Helyzetkihasználás. Leginkább annak a hiánya az egyik oldalon és tökéletes végrehajtás a másik oldalon. 9 és 20 lövés, 2-2 kaput eltaláló. Végig támadott a meccsen a Regensburg a gól mégis a hazaiaknak jött össze, egy csúsztatás után Höler kicsit kiszorított helyzetben kapásból a kapu jobb alsó sarkába helyezte el a zsugát. A második gól egy törvényszerűen következő gól volt, a teljesen kitámadó vendégeket egy szép kontrával mattolták a kiugratás megint csak Hölerhez került, aki elhúzta kirohanó kapus mellett és higgadtan a kapu közepébe passzolt. A 86. percben még kiállították Sörenset, ezzel a momentummal zárult a meccs.

Kicker osztályzatok:
Schuhen (3) - Klingmann (3,5) - Kister (3) - Knipping (2,5) - Paqarada (4) - M. Jansen (3) - Linsmayer (3) - P. Förster (4) - Daghfous (3,5) - Höler (1,5) - Vunguidica (3,5)

Pentke (3,5) - Nachreiner (4) - Sörensen (3) - Knoll (3,5) - Nandzik (4) - Lais (4) - Geipl (3,5) - George (3,5) - Adamyan (3,5) - Nietfeld (4) - Grüttner (3)

A mérkőzés legjobbja: Lucas Höler.

 

ERZGEBIRGE AUE - UNION BERLIN 1-2
Gól: Sören Bertram 73', ill. Marcel Hartel 55', Sebastian Polter 70'

  Igazi 6 pontos találkozó volt, amit a kisebb berlini csapatnak sikerült is megnyernie. Az első félidő ezen a mérkőzésen is viszonylag csendesen telt, a második játékrészre maradt mind a három gól. Polter megszeretze idei 5. gólját ami a 4 gólpasszával kiegészülve nagyon szépen mutat. Most is jó játszott, hozzásegítve csapatát zsinórban a Union 2. győzelméhez. Bebiztosítve helyüket a középmezőnyben.

Kicker osztályzatok:
Männel (3) - Kalig (3) - Wydra (3 - Rapp (3,5) - Rizzuto (3) - Hertner (4) - Tiffert (2,5) - Fandrich (3,5) - Köpke (3,5) - Nazarov (3,5) - Bertram (3)

Busk (3) - Trimmel (3) - Leistner (3) - Schönheim (3) - Pedersen (2,5) - F. Kroos (3) - Prömel (3,5) - Skrzybski (2,5) - Hartel (2) - Hedlund (3,5) - Polter (2)        

A mérkőzés legjobbja: Sebastian Polter.

 

KIEL - VFL BOCHUM 3-0
Gól: Rafael Czichos 42', Dominick Drexler 68', ill. Manuel Riemann 22' - öngól

  Nem akarok róla beszélni - mondhatná a Bochum hálóőre Manuel Riemann, ha visszagondol a fatális hibájára. Történt ugyanis 22. percben, egy hazaadást követően a labdát átvéve azt azzal a mozdulattal a saját kapujába is jutatta. Annyire banális, nehéz nem belelátni dolgokat... Czihos is hozzátette a magáét a 40.-ben, majd jött  Kiel-i gólok felét szállító duo egyik tagja, Diminick Drexler aki meglőtte csapata harmadik, önmaga ötödik gólját. A splash brothers másik tagja most nem szerzett gólt, pedig Ducksch is jól mozgott a pályán. A Kiel ezzel megtartja a 3 pont lemaradást a tabellén a Düsseldorf mögött, a Bochumnak pedig lassan a bentmaradáson kezdhet el gondolkozni erőteljesen.

Kicker osztályzatok:
Kronholm (2,5) - Herrmann (2,5) - Schmidt (3) - Czichos (2) - J. van den Bergh (2,5) - Peitz (3) - Schindler (2,5) - Mühling (2,5) - Drexler (2) - Lewerenz (2) - Ducksch (3)

Riemann (5) - Celozzi (4) - Fabian (5) - Bastians (4) - Danilo (4,5) - Losilla (5) - Tesche (4,5) - Eisfeld (5) - R. Kruse (4) - Wurtz (5) - Hinterseer (5)

A mérkőzés legjobbja:  Rafael Czichos.

 

NÜRNBERG - BIELEFELD 1-2
Gól: Mikael Ishak 79', ill. Andraz Sporar 61', Konstantin Kerschbaumer 86'

  Sikerült a Bielefeld-nek megszakítani a Nürnber 3 meccse tartó szériáját, bár hozzá kell tenni rögtön, hogy olyan csapatok ellen sikerült diadalmaskodniuk akik jelen pillanatban vagy kiesőjelöltek vagy annak a közelében tartózkodnak. Most itt volt a feladat, hogy a találkozó előtt mögöttük tanyázó kékeket helyretegyék, de ez nem sikerült. Köszönhetően annak, hogy Kerschbaumer a 86. percben egy fejesgóllal beállította a 2-1-es eredményt ami a lefújásig nem is változott.

Kicker osztályzatok:
Kirschbaum (2,5) - Valentini (4) - Mühl (4) - Ewerton (3,5) - Leibold (4) - Erras (3,5) - Behrens (3) - Salli (2,5) - To. Werner (4,5) - Löwen (4,5) - Ishak (2,5)

Ortega (2) - Dick (4) - Börner (3,5) - Salger (4) - Teixeira (4) - Prietl (3,5) - Schütz (3) - Hemlein (3,5) - Weihrauch (2,5) - Klos (4,5) - Voglsammer (3)

A mérkőzés legjobbja: Stefan Ortega.

 

INGOLSTADT - DARMSTADT 3-0
Gól: Stefan Kutschke 30', Sonny Kittel 60', Thomas Pledl 79'

ingodarms.jpg

  A Darmstadt a jó szezon rajt óta erőteljesen visszaesett legutóbbi három mérkőzésük óta képtelenek voltak győzedelmeskedni. Míg az Ingolstad elég hullámzó teljesítményt nyújtott eddig. Végig nagyon nyomott az Ingolstadt, aminek meg is lett az eredménye, már az első félidőben vezetést szerzett a csapat. A második játékrészben még további két találat követte ezt, amiből az egyiket a házi gólkiráy Sonny Kittel jegyzett.

Kicker osztályzatok:
Nyland (3) - Levels (3) - M. Matip (3) - Wahl (3) - Gaus (2,5) - Träsch (2,5) - Morales (2) - Christiansen (3) - Pledl (2) - Kittel (2) - Kutschke (3)

Heuer Fernandes (3) - Sirigu (4) - Höhn (4,5) - Sulu (4) - Holland (4) - Kamavuaka (5) - Hamit Altintop (4,5) - 
Kempe (4) - K. Großkreutz (5) - Mehlem (4,5) - A. Sobiech (5)

A mérkőzés legjobbja: Sonny Kittel.

 

KAISERSLAUTERN- GREUTHER FÜRTH 3-0
Gól: Sebastian Andersson 71', 74', 80'

  A végére Megyeri Balászék mérkőzése a Kaiser ellen. Szegény kapusunk nem számolt azzal, hogy Andersson ilyen ihletet napot fog majd ki. A váratlan Düsseldorf elleni győzelem óta három vereséget jegyző vendégeknek sajnos úgy látszik nem adott elég erőt ez a siker. Balázs az első gólban nyakig benne volt, kicsit alászaladt a beadásnak és a labdát már nem tudta kellő erővel kipaskolni. A másik két gól ajtó ablak helyzet volt, nem varrnám a kapus nyakába, erről nem tehetett, de sajnos ezzel együtt is a legrosszabb osztályzatot kapta a Kicker-től, a csapata pedig eddig reménytelenül tanyázik a tabella utolsó helyén.

Kicker osztályzatok:
M. Müller (2,5) - Kessel (3) - Vucur (3) - Modica (3,5) - Mwene (1,5) - Abu Hanna (3) - Fechner (3)  - Moritz (3,5)   -  Osei Kwadwo (2) - Kastaneer (3,5) - Andersson (1)

Megyeri (5) - M. Caligiuri (3,5) - Maloca (5,5) - Magyar (4,5) - Wittek (4,5) - J. Gjasula (4) - Sontheimer (3,5) - Narey (4) - Aycicek (4) - Green (4,5) - P. Hofmann (5)

A mérkőzés legjobbja: Sebastian Andersson.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://masod-osztaly.blog.hu/api/trackback/id/tr2812927749

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása