Egy újabb kitekintés, ezúttal a magyar válogatott selejtezősorozatban nyújtott teljesítményéről és az eredmények körülményeiről, következményeiről. A cikk írója Makaró Sándor szedte össze a gondolatait majd engedte őket szabadjára. A továbbra kattintva olvasható is a szerzemény.

  Ismét túlvagyunk egy világbajnoki selejtezősorozaton, ahol fél távnál már csak a számolgatás maradt, az utolsó fordulókra pedig a matematikai esélyünk is elszállt a kijutásra. Többek közt olyan futballnagyhatalmakkal kerültünk egy csoportba, mint Andorra, Feröer-szigetek vagy Lettország (az igazsághoz hozzátartozik, hogy végül vért verejtékezve, de mindegyiküket magunk mögé is utasítottuk). A második kalapból Franciaország, Olaszország, vagy épp Izland (akik mint tudjuk csoportelsőként kijutottak végül a horvátok, ukránok, törökök előtt) helyett azt a Svájcot kaptuk, akik nyilván papíron erősebbek nálunk, de reálisnak tűnt, hogy velük inkább fel tudjuk venni majd a versenyt, hisz megtanultuk jól a hazai szakemberektől: a labda gömbölyű, a fociban bármi megtörténhet…

  Meg is történt. Egyebek mellett az, hogy minden idők legszégyenteljesebb vereségét szenvedtük el Andorrától, de ennyire ne szaladjunk előre. A teljesség kedvéért említsük meg, hogy az 1. kalapból az aktuális Európa bajnok portugál együttes került a csoportunkba, aminek lényegében semmi jelentősége, mert talán még a legvadabb tippmixesek se tettek volna egy lyukas garast sem arra, hogy csoportelsőként kijutunk majd az oroszországi világbajnokságra. Ha nem a portugálok, akkor a németek, spanyolok, angolok…stb ellen biztos sok esélyünk lett volna. (A románoknak azért sokan örültünk volna ebből az első kalapból, ezt lássuk be.)

  Egy szó, mint száz, ebből a csoportból sikerült úgy elcsípni a már előre borítékolható 3. helyet, hogy igencsak izgulni kellett még érte az utolsó fordulókban, sikerült az előttünk végző Portugália és Svájc elleni négy meccsen pontosan nulla pontot szereznünk, 2 pontot otthagyni Feröer-szigeteken nulla rúgott góllal, és minden idők legmegalázóbb vereségét elszenvedni Andorrától szintén rúgott gól nélkül. Ez nem akármilyen teljesítmény! Olyannyira, hogy az elmúlt 10 évben nem is volt ilyenre példa. A megszerzett 13 pontunknál (Lettország ellen 6, Feröer-szigetek ellen 4, Andorra ellen 3 pont) kevesebbet az elmúlt 10 évben nem produkált a csapat sem Erwin Koeman, sem Egervári Sándor, sem Pintér Attila-Dárdai Pál vezetése alatt.
  Sejteni lehetett, hogy Bernd Storck nem maradhat a helyén. Sokan már az andorrai zakó után a menesztését követelték, de talán a 2016-os EB csodának köszönhetően is végül kapott még egy esélyt. Vagy csak az MLSZ nem akart kapkodva kapitányt keresni (vagy ideiglenes kapitányt kinevezni) a selejtezősorozat közepén. Ez mindenképp higgadt döntés volt. Ami bonyolította a dolgot, hogy Storck nem csupán a válogatott szövetségi kapitányaként tevékenykedett, hanem sportigazgatóként is, azaz ő felelt a teljes hazai labdarúgásban lezajlódó folyamatokért is. Talán kevesen tudják, hogy Dárdai ajánlására a sportigazgatói posztra szerződött eredetileg, szó nem volt kapitánykodásról. A cél az volt, hogy a professzionális német mentalitást meghonosítsa, a magyar utánpótlást helyre tegye, és ezáltal profizmust hozzon a magyar labdarúgásba. Végül ideiglenesen kinevezték a válogatott élére, miután Dárdait visszahívta a Hertha, és azóta 25 mérkőzésen irányította a csapatot egészen mostanáig. 2017. 10. 17-én kedden ugyanis az MLSZ menesztette őt a szövetségi kapitányi és a sportigazgatói posztról is. Előbbit még értem, hisz többször is bebizonyosodott, hogy nem tud meccselni, sokszor rosszul mérte fel a csapat erejét és támadófocit erőltetett akkor is, amikor nem volt ott az ideje, és a válogatási elvei is hagytak kívánnivalót maga után (nem megbántva az úriembereket, de Márkvárt, Ugrai, Szabó János vagy Nagy Dániel jelenleg a 20 legjobb magyar labdarúgó közt van?). Logikus döntés a leváltása, ugyanakkor a jelenlegi játékosállománnyal és koncepcióval ugyan melyik edző tudna csodát csinálni? Bizonyára egyik sem, de talán akad olyan, akivel legalább szégyenkeznünk nem kell, és reálisan fel tudja mérni csapata erejét, és az ahhoz leginkább illő taktikát megtalálni. Dárdai is ennek köszönhetően volt sikeres többek közt.

  Storcknak mennie kellett. Értjük. Ugyanakkor valaki magyarázza meg, hogy miért kellett eltávolítani a sportigazgatói posztjáról is! Mi indokolta? 2015-ös ideérkezése óta elkezdődött egy szisztematikus munka a magyar utánpótlásban, aminek 2 évre rá az lett az eredménye, hogy a legtöbb utánpótláskorú válogatottunk külföldi csapatoknál edződik, az U-válogatottak pedig szép sikereket érnek el. Kezdjük talán az U17-es korosztállyal, akik hibátlan mérleggel csoportelsőként abszolválták az EB selejtezőket, egy nem túl könnyű csoportban (A csoport végeredménye: 1. MAGYARORSZÁG 9 pont (6-2), 2. Hollandia 6 (7-2). 3. Wales 3 (3-6), 4. Koszovó 0 (2-8). Az U19-es válogatottunk szintén továbbjutott, így velük is találkozni fogunk az EB elitkörben (A csoport végeredménye: 1. Hollandia 7 pont, 2. MAGYARORSZÁG 6, 3. Szlovénia 4, 4. Málta 0). Az U21-es válogatottunk nemrég kezdte meg az Eb selejtezőket, ahol kijutás esetén az olimpiai részvételért lehet küzdeni. Egy győzelemmel és egy döntetlennel 4 pont hátrányban vagyunk a csoportelső Belgiummal szemben, akik viszont 2 mérkőzéssel többet játszottak már. (A csoport állása: 1. Belgium 8 pont (4 mérkőzés), 2. Ciprus 6 (4), 3. Svédország 5 (3), 4. MAGYARORSZÁG 4 (2), 5. Törökország 2 (3), 6. Málta 1 (4)).

  A magyar futball örök hibája, hogy állandóan tüzet akarunk oltani, hirtelen sikereket akarunk elérni, és nem vagyunk képesek már évtizedek óta konzekvensen végigvinni egy professzionális projektet, ami az edzőképzésen, az utánpótlásképzésen, a szakmaiságon és rendszerelvűségen alapulna. Ha valamit jól csinált Storck, akkor az a hosszú távú háttérmunka, ami bár nem hoz azonnal sikert, de az alapja annak, hogy az európai középmezőny felső részében állandósítani tudjuk a helyünket. Vagy, hogy megérkezzünk oda végre valahára…

  Így viszont marad a cirka 20 évente megélt siker egy-egy világversenyen, ami sokkal inkább köszönhető létszámbővítéseknek, szerencséknek, kifelé vagy épp befelé pattanó labdáknak, de semmiképp sem a szisztematikus szakmai munkának, és a kinevelt top játékosaink által képviselt minőségnek, és kereshetünk egy új kapitányt a süllyedő hajónkra.

  Végezetül az érdekesség kedvéért azért ismerkedjünk meg az MLSZ elnökségének 9 tagjával, akik napjainkban döntenek a magyar labdarúgás jövőjéről, tehát nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy náluk jobban senki sem ért ma a labdarúgáshoz kis hazánkban:

Csányi Sándor (MLSZ-elnök, OTP elnök-vezérigazgató)

Dr. Török Gábor (politikai elemző, az MLSZ női bizottságának elnöke)

Balogh Gabriella (Femina Média és a CEMP igazgatóságának tagja)

Dr Anthony Radev (bolgár származású üzletember)

Bánki Erik (politikus, országgyűlési képviselő)

Garancsi István (a Videoton tulajdonosa)

Berzi Sándor (az MLSZ Játékvezető Bizottságának elnöke)

Dankó Béla (országgyűlési képviselő)

Nyilasi Tibor (70x válogatott labdarúgó, a Fradi Ezüstcipőse)

Makaró Sándor