Végre újra van cikk az oldalon, sajnos pár változtatást majd eszközölni kell, de erről majd később. Most élvezzük a magyar másodosztály csodálatos jeleneteti.
NYÍREGYHÁZA - KISVÁRDA 0-0
Gól:
Nézőszám: 4.238
Vágjunk is a közepébe! Egyből egy megyei derbivel kezdünk. Ez a nézőszámon meg is látszott, hiszen a nyíregyházi Városi Stadionba majdnem 4300 ember zsúfolódott be. Mindkét oldalon voltak sérültek, Rudolf Gergely vádlisérülés miatt nem tudta vállalni a játékot, őt Kesztyűs Barna helyettesítette, míg a Kisvárda előző találkozóján lecserélt Sergiu Olteant nevezték a találkozóra, de csak a kispadon kapott helyet így Délczeg Gergely találta magát a kezdőben.
Jobban kezdte a meccset a Nyíregyháza, Dragóner Filip előtt adódtak helyzetek. De Zöldesi illés a helyén volt. Voltak helyzetek itt is-ott is. Főleg a kapusok jó teljesítményének köszönhető a döntetlen, ami igazságosnak mondható.
A Kisvárda így maradt stabil üldözője az MTK-nak a Nyíregyháza pedig a középmezőny tagja.
A mérkőzés legjobbja: Jova Levente.
BUDAFOK - CSÁKVÁR 0-2
Gól: Nagy Zsolt 45', Sándor György 83'
Nézőszám: 500
A nyáron igazolt Vasziljeviccsel a kezdőben vágott neki a találkozónk a Budafok, változatlan összeállítással pedig a Csákvár.
Beindult a Csákvár. Sorozatban második győzelmét aratják a vendégek. A Budafok pedig 5 meccse nyeretlenek. Így ők egyre lejjebb csúsznak a tabellán, már csak 1 pontra vannak a kieső helytől ahol éppen a Csákvár tanyázik ponttal.
A mérkőzés legjobba: Nagy Zsolt.
BUDAÖRS - SIÓFOK 2-1
Gól: Horváth Roland 17', 83', ill. Petneházi Márk 14'
Nézőszám: 100
Tovább folytatódik a Siófok mélyrepülése. Újabb változások voltak a cspatnál: Fehér Csaba sportigazgató, valamint a két pályaedző, Simek Péter és Györök Tamás is elhagyta a gárdát. Egyelőre még nem érkezett meg az ő helyettesük.
Mindezek ellenére a vendégek kezdték jobban a mérkőzést és a 15- percben Petneházi Márk révén sikerült megszerezniük a vezetést, a szabadrúgását Bese védte be a kapuba. Azonban az öröm nem tartott sokáiga, hiszen Bakos bepasszát Horváth Roland jutatta a kapuba a 18 percben. A második félidőben csapongó volt a játék, sok volt a harc Horváth Roland újabb helyzetbe került, de a vonalról tisztázni tudtak a védők. A 83. percben azon sikerült megszereznie csapata és önmaga második gólját is. Érdemi változás a hátralévő játékidőben már nem történt.
A mérközés legjobbja: Horváth Roland.
DOROG - ZALAEGERSZEG 3-0
Gól: Faragó 39', Vígh 61', Mészáros 88'
Nézőszám:
A nagyobb arányú győzelem az előzetesek alapján kissé váratlan volt, de a játék képe alapján teljesen érthető. A ZTE igyekezett javítani az előző forduló vereségét.
Végig kontrollálta a találkozót a Dorog, aminek már az első félidőben gól lett az eredménye. Faragó Tamás egy beadást követően lőtte a hálóba a játékszert. A 61. percben megduplázták előnyüket a hazaiak Vígh Ádám fejese után. Rá 5 percre megfogyatkoztak a vendégek amikor a félpályánál Nagy Tamás szabálytalankodott egy piros lapért cserébe. Mészáros Áron a 88.-ban még 17 méterről lőtt gólt, ezzel beállítva a 3-0-ás végeredményt.
A mérkőzés legjobbja: Vígh Ádám.
GYIRMÓT - MTK BUDAPEST 2-3
Gól: Présinger 16' Paku 77', illetve Lencse 12', Torghelle 33',65'
Nézőszám:
Papírforma eredmény született. Az ex NB1-esek csatájából az MTK Budapest került ki győztesen. A Gyirmótnak voltak jó momentumai, de végül nem sikerült döntetlenre hozni a találkozót.
A kezdőbe került Lencse László gyorsan meghalálta a bizalmat a 12. percben vezetéshez jutatta csapatát. Egy ártatlannak tűnő jobb oldali szabadrúgást Présinger Ádám lőtt élesen a kapu irányába, ami érintés nélkül a kapufa segítségével a hálóba jutott. Újabb kiugratás gól a 33. percben, a rutinos Torghelle kapot mesteri labdát, nem hibázott. 1-2. Majd a 67.-ben ezt le is másolta a nagy öreg. 1-3. Paku szerzett még egy gólt, ami a védő és a kapus közreműködésével éppen áthaladt a gólvonalon, így alakult ki a 2-3-es végeredmény.
A mérkőzés legjobbja: Torghelle Sándor.
KAZINCBARCIKA - MOSONMAGYARÓVÁR 0-0
Gól: -
Nézőszám:
Semmi extra. Takács Péter sérülésével kezdődött a találkozó aki helyére Constantinescu állt be. Túl sok helyzet nem adódott, de a nagyobb helyzetet mégis a vendégek hagyták ki.
Ami aggasztó lehet, hogy a jó kezdés után három meccse gólt sem szerzett a Barcika és csak 1 pontot gyűjtöttek. A vendégek izgulhatnak, hogy ha így folytatja a Csákvár könnyen beelőzheti őket.
A mérkőzés legjobbja: Somodi Bence.
SOROKSÁR - GYŐRI ETO 1-1
Gól: Huszák 77' ill. Szatmári 53'
Nézőszám: 150
Nagyon jó iramú mérkőzést játszott egymással a két csapat. Rengeteg helyzet, néhol látványos megoldások. A döntetlen igazságosnak mondható.
A gólok azonban csak a második félidőben jöttek, Szatmári messziről eleresztett lövése megpattant egy hazai védőn, ami így védhetetlenül a hálóba vágódott az 53. percben. Ebben az időszakban többet próbálkoztak a vendégek, ám nem sikerült növelniük a vezetést. A 76. percben a bíró tizenegyest ítélt, miután Gyurácsik kapus buktatta Huszákot a tizenhatoson belül. A sértett állt oda és értékesítette a büntetőt.
A mérkőzés legjobbja: Huszák Tamás.
SZEGED 2011 - SOPRONI VSE 1-1
Gól: Zabari (83′) ill. Gyürki (28′)
Nézőszám: 250
A tavaly még a Sopront irányító Supka Attilának és csapatának nagyon nagy szüksége volt a győzelemre, hiszen 4 egymást követő vereségbe szaladtak bele az elmúlt fordulókban. A vendégek az előző játékhéten megszerezték első győzelmüket, így jó szájízzel és győzelmi kedvvel vágtak neki a találkozónak.
Nem vállalt túl nagy kockázatot egyik gárda sem a mérkőzés elején, labdajáratások, puhatolózások voltak jellemzők az első félidő nagy részében. Gyürki Gergő egy kontra utáni lövését úgy nézettt ki Szántai Levente hárítani tudja, de az valahogy csak a kapuban kötött ki, ezzel ismét hátrányból várhatták a folytatást a kék-fehérek.
Gyökeres változás a második félidőben sem állt be, egészen a 82. percig amikor is a Szeged játékosa Zabari Dávid szerezte meg az egyenlítő találatot. Ezután a Sopron még jobban visszazárt és sikerült megőrizniük az 1-1-es állt a lefújásig.
A mérkőzés legjobbja: Szántai Levente.
SZOLNOKI MÁV - CEGLÉDI VSE 1-1
Gól: Tóth L. (11-esből) 52', Asztalos (11-esből) 63'
Nézőszám:
Az első félidőben nem kifejezetten volt izgalmas a helyzet, az elejét megnyomta a Szolnok. A második félidő nagyjából az első másolata, a vendégek főleg a kontrákra építettek. Majd büntetőt kaptak a hazaiak, amit Tóth magabiztosan értékesített. Ez kicsit felpaprikázta a Ceglédet, sokkal kezdeményezőbb játékot mutattak. A 63. percben ők is kaptak egy tizenegyest: Asztalos fordult le gyönyörűen a védőjéről aki csak szabálytalansággal tudta megállítani a kibontakozó helyzetet. Majd be is rúgta a tizit.
A mérkőzés legjobba: Asztalos Dávid.
VÁC FC - BÉKÉSCSABA ELŐRE 2-1
Gól: Balajti 20', Króner 26' ill. Birtalan 37'
Nézőszám:500
Gyásszünettel indult a találkozó, emlékezve Tóth II Józsefre, aki október 9.-én hosszú betegség után hunyt el. Az Aranycsapat és a Csepel csatára a 7-1-es angolok elleni siker alkalmával is betalált a Népstadionban, világbajnoki ezüstérmes. Nyugodjék Békében!
Erősen kezdte a mérkőzést a Vác és már a 20. percben Nagy Richárd beadása után Balajti kapásból lőtt a kapuba. A 26.-ban ezt megfejelte (szó szerint) még egy góllal Króner, egy szöglet után. Később megszerezte a szépítő gól a Csaba, Birtalan 22 méterről lőtt a kapu bal a alsó sarkába.
A mérkőzés legjobbja: Balajti Ádám.